Az egész úgy kezdődött, hogy egy volt tanítványom, Kata írt egy esemest és elhívott szombaton kávézni. Kata Londonban dolgozik, ide egy hosszú hétvégére jött. Tízre mentem be a városba. Szép idő volt, a kávézás után dolgozni akartam egy kicsit valamelyik parkban. Először a hátizsákomat akartam vinni, de aztán inkább egy szép virágos táskát választottam. Átpakoltam a virágos táskába. Már a buszon észrevettem, hogy elfelejtettem betenni az okostelefonomat és a laptopomat.
Amikor megérkeztem a városba, nem tudtam, hány óra van. Kata még nem érkezett meg, de nem tudtam felhívni, hogy mikor jön. Szerencsére csak pár percet késett. Mondta, hogy esemesezett, hogy késik a busza… Amikor beszélgettünk, képeket akartam neki mutatni a kislányomról és a kisfiamról, de nem tudtam, mert a mobilom galériájában vannak. Meg akartam neki mutatni egy ismerősünk új könyvét is, de persze nem volt netem se.
Végül elővettük az ő telefonját, mert kiderült, külföldön is korlátlan netje van. Micsoda megkönnyebbülés! Fészbukoztunk is egy kicsit, megnéztük egy régi ismerős új profil- és borítóképét. Mindig nagyon művészi képeket csinál, szeretnék én is megtanulni olyan jól fotózni. A szelfijei is nagyon érdekesek. Aztán cseteltünk pár percet Jussival, a közös barátunkkal. Kata megmutatott nekem egy jópofa alkalmazást, ami a lépéseket számolja. Azt hiszem, én is le fogom tölteni.
Délben elbúcsúztunk. Én laptop nélkül nem tudtam dolgozni, ezért bementem a munkahelyemre. Válaszoltam néhány e-mailre. Egy tanítványom, aki a héten beteg volt, kérte a tananyagokat. Beszkenneltem és csatolmányban átküldtem neki mindent. Mielőtt hazaindultam, megnéztem az útvonaltervezőn, mikor és honnan megy a következő buszom.
Amikor hazaértem, több fogadatlan hívás és WhatsApp-üzenet várt a mobilomon. Anyuék kétszer hívtak, biztos szkájpolni akartak. Megint rájöttem, milyen nehéz is manapság egy nap okostelefon nélkül! Sőt, lehet, hogy venni kellene egy kisebb tabletet is.
| Szószedet | Sanasto |
| okostelefon | älypuhelin |
| volt tanítvány | entinen oppilas |
| esemes | tekstiviesti |
| átpakol | siirtää (tavarat) |
| észrevesz | huomata |
| elfelejt | unohtaa |
| laptop | läppäri |
| késik | myöhästyä |
| esemesezik | kirjoittaa tekstiviesti |
| mobil | kännykkä |
| galéria | galleria |
| net | netti, nettiyhteys |
| elővesz | ottaa esille |
| korlátlan | rajaton |
| megkönnyebbülés | helpotus |
| fészbukozik | olla facebookissa |
| profilkép | profiilikuva |
| borítókép | taustakuva |
| szelfi | selfie |
| csetel | chattailla |
| jópofa | hauska |
| alkalmazás | sovellus |
| letölt | ladata |
| elbúcsúzik | hyvästellä |
| sähköposti | |
| beszkennel | skannata |
| csatolmány | liitetiedosto |
| útvonaltervező | reittiopas |
| fogadatlan hívás | vastaamaton puhelu |
| WhatsApp-üzenet | WhatsApp-viesti |
| rájön | tajuta |
| szkájpol | skypettää |
| manapság | nykyään |
| tablet | tabletti |
Lisää viestintäteknologian sanastoa löytyy seuran koordinoiman Hungarobox-projektin nettisivuilta: www.hungarobox.eu
Teksti on alunperin ilmestynyt Suomi-Unkari-lehden ’Näin sanot sen unkariksi’ -palstalla numerossa 3-2015.
